Az esõ esik, kínosan áztatja a földet,
Felszakítja lassan az élet értelmét.
A sötétségben senki sem figyel rá,
Csak én...
Az esõ esik, mindenki menekül,
Az árvíz senkin nem könyörül.
Megtette, mit kellett.
A sötétben valaki maradt itt,
Csak én...
Még esik, de lágy szellõ fúj,
Símogatja sebeit a földnek.
Lassan indul el az élet, bizakodva és félve,
A sötétben senki sem figyel,
Csak én...

Vagyok itt egyedül és képzelõdöm,
Elborul az agyam, mint az ég,
Melybõl az esõ esik, a sötétben,
Csak a hangját hallom, csak az elmémben esik,
Csak én...
Vagyok a sötétség!